A Brüsszelben, 1858-ban született Giacomo Puccini a XX. sz.egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője volt. A ház, ahol született Lucca-ban, még ma is áll.
Muzikalitását nagyapjától, ill. apjától örökölte. Ő nem igazán volt jó tanuló, és zenei érdeklődése is csak jóval később mutatkozott meg, mikor a konzervatóriumba került, Carlo Angeloni tanítása alá. A konzervatóriumi évek alatt Puccini – pénzkeresés céljából – helyi táncmulatságokon, vagy épp kaszinóban zongorázott, templomokban orgonált.
Első kompozíciói 1876-ban születtek. Műveiben főként az emberi érzésekre összpontosított: kis örömök, mindennapi kis események, nagy szenvedélyek és érzelmek jelennek meg, többnyire egzotikus környezetben. Hősei hétköznapi emberek, jobbára tragikus véggel. Két vígoperája, a Nyugat lánya c., valamint a Gianni Schicchi boldog véget ér.
Az olasz társadalmi elmaradottság felismerése után a romantika korszaka hanyatlani kezdett. Azokban az időkben alakult a Sonzogno zeneműkiadó, amikor Puccini épp lediplomázott a konzervatóriumban. A Ricordi-cég már réginek számító és gazdag kiadó volt, így a Sonzognó új tehetségek után kutatott: pályázatot hirdetett meg, Puccini pedig lehetőséget látott pályafutása elindításához.
Egy Fernando Fontana nevű radikális politikai nézetű költő, aki még az elavulófélben levő romantikus irányzatot követte, felajánlott neki egy német mondán alapuló Le Villi című librettót. A Le Villi témája azonos Adolphe Adam: Giselle c. balettjához írt szcenárióval, Puccini A Villik szövegkönyvét 1883 augusztusában kapta kézhez, majd hazautazott Luccába, hogy itt kezdje el a komponálást. A partitúrát az utolsó pillanatban küldte be a pályázatra, a bíráló bizottság azonban az eredményhirdetéskor meg sem emlékezett az operáról. De egy közbenjárás révén végül bemutatták a művel, 1884-ben. Az előadás nagy sikernek bizonyult, a közönség és a kritikusok is jól fogadták; háromszor kellett megismételnie a zenekarnak az első részt lezáró zenekari közjátékot.
További kalandos életéről itt olvashatnak.
A Messa di Gloria c. oratóriumot kórusunk már énekelte, Dunakeszin, ez év májusában, nagy sikerrel!
És most itt, a Karácsonyt várva ismét előadja.
További előadásra kerülő darabok:
Arcadelt |
Ave Maria |
Kodály Zoltán |
Adventi ének |
Bárdos Lajos |
Karácsonyi bölcsődal |
Közreműködnek:
Tenor |
Csapó József |
Basszus |
Fülep Máté |
Zenekar |
Musica Sonora kamarazenekar |
Vezényel |
Juhász Bence |
Helyszín: Wesselényi utcai Baptista Közösségi Ház (1077 Budapest, Wesselényi utca 53.)
Belépés: 3.000,- Ft.