Igazából nem lehet megunni.
Idén januárban, de már több ízben is, adtuk elő legutoljára Puccini ezen művét, melyet a szerző 22 éves korában szerzett.
Ezek a nagyszerű dallamok ismét felcsendülnek a Magyar Örökségdíjas Budapesti Kórus, valamint a Musica Sonora Kamarazenekar előadásában.
A toscana-i Lucca-ban, 1858-ban született Giacomo Puccini a XX. sz.egyik legnépszerűbb olasz operaszerzője volt. A Puccini család szerény háza a Via di Poggio 30. szám alatt található; még ma is áll. A családban összesen nyolc gyermek született: öt lány és három fiú, egy fiú azonban még csecsemőkorában meghalt.
Muzikalitását nagyapjától, ill. apjától örökölte. Konzervatóriumi tanulmányait Carlo Angeloni segítette. Ezen idő alatt Puccini – pénzkeresés céljából – különböző helyszíneken orgonált.
Első kompozíciói 1876-ban születtek. Műveiben főként az emberi érzésekre összpontosított: hétköznapi emberek kis örömei, mindennapi kis eseményeik, nagy szenvedélyek és érzelmek jelennek meg, többnyire egzotikus környezetben.
A romantika korszaka hanyatlását követően Puccini egy pályázatra jelentkezett, melyet az akkor alakult Sonzogno zeneműkiadó hirdetett meg. Puccini lehetőséget látott pályafutása elindításához. További részleteket itt már olvashatnak.
Közreműködnek:
Tenor |
Csapó József |
Basszus |
Fülep Máté |
Zenekar |
Musica Sonora kamarazenekar |
Vezényel |
Juhász Bence |
A Budapesti Kórus karigazgatója: Hegyi Barnabás
Helyszín: Budapesti Szent József Templom
Belépés: ingyenes, adományokat elfogadunk